A három részre osztott metrófelújítás középső szakaszán újabb megállókat adott át a BKV Zrt. a SWIETELSKY Kft.-nek július elején: már a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomásokon is felgyorsult a rekonstrukció.
Emellett március óta munkaterület a Ferenciek tere és az Arany János utca, a Nyugati pályaudvaron az egyik felvonókaput zárták le a forgalom elől, a Deák Ferenc teret pedig továbbra is fennakadás nélkül használhatják a pestiek - annak ellenére, hogy itt konkrétan bányászati munkák zajlanak.
Több évtizeddel ezelőtt félbemaradt építkezést hasznosítanak
Ezekhez a több mint 20 évvel ezelőtt elkezdett, de végül rövid idő után leállított Erzsébet téri Nemzeti Színház-építkezésből visszamaradt elemeket hasznosítva földmunkákat végeznek bányászati módszerrel a felvonó aknánál. Ebben fog az a lift járni, mellyel a központi metróállomást akadály mentesítik.
Miközben a földfejtésen dolgoznak, folyamatosan figyelnek arra, hogy a talajvíztől megvédjék a munkaterületet, illetve geodéziai mérések is folyamatosak. A régi építkezésből visszamaradt résfalhibákat pedig kijavítják.
Rövid idő alatt is látványos a haladás a Semmelweis Klinikáknál
A Semmelweis Klinikáknál csak kicsit több mint egy hónapja váltottak a felszíni munkákról az állomás- és peronszintre, de már látványosak az eredmények. Miután a SWIETELSKY szakemberei a biztonságról gondoskodtak peronkerítés felállításával és a szellőztetési rendszer kialakításával, elkezdődtek a bontási és - kisebb mértékben - az építészeti munkák.
Többek között a gumiburkolattól, az álmennyezettől és számos burkolati elemtől szabadulnak meg, hogy modernebb és szebb változatokra cseréljék őket. A három mozgólépcsőből kettő bontása már megkezdődött. Ezek elemeit részben a mozgólépcső saját aknáján keresztül, részben pedig éjszaka a föld alatt, a metró sínjein szállítják el.
Érdekesség még, hogy erről az állomásról is több berendezési tárgyra igényt tart a Közlekedési Múzeum, így például a narancssárga székeket is megőrzik az utókornak.
A cikk a SWIETELSKY Magyarország Kft. támogatásával jelent meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve


