A tárca kultúráért felelős államtitkárságának MTI részére elküldött közleménye szerint Réthelyi Miklós az értékes magyar és európai alkotásokat játszó artmozik fennmaradása és a nemzeti filmkultúra védelme érdekében hirdette meg a pályázatot.
A fejlesztés elengedhetetlen, hiszen a rohamléptékű technikai fejlődés következtében néhány éven belül az artmozik által használt hagyományos filmtekercseket felváltja a digitális vetítés és a térhatású 3D-technológia - olvasható az összegzésben.
A pályázat kedvezményezettjei a helyi önkormányzati tulajdonú vagy helyi önkormányzati támogatóval rendelkező művészmozik lehetnek. A támogatás feltétele, hogy a fenntartó vagy támogató legalább 25 százalékos önrészt biztosítson, ezen felül a pályázónak meg kell felelnie az artmozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek, azaz nem rendelkezhet olyan felszereléssel, amelyre a pályázata irányul, legfeljebb 5-termes lehet és nem állhat fenn hatályos virtuáliskópia-díj megállapodása. Ez utóbbi üzleti modell ugyanis előírja a mozi számára, hogy mely filmalkotást, kasszasikert napi hány előadásban és hány napon keresztül kell műsoron tartania.
A pályázat nyertesének vállalnia kell, hogy az új technikával felszerelt mozitermet a fejlesztés befejezésétől számított legalább 2 évig művészfilmeket játszó teremként üzemelteti.
A tájékoztatás szerint a pályázatokat szeptember 30-ig lehet benyújtani. Az egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás felső határa pályázatonként 12,5 millió forint. A támogatásról a miniszter - a döntéselőkészítő bizottság javaslatát mérlegelve - október 28-ig dönt és a döntést legkésőbb november 4-ig közzéteszi a kormány honlapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve