Az új hajókra 255,8 millió forintot költ a rendőrség. A gyorsított eljárásban lefolytatott közbeszerzés két részből állt: egyszer szükség volt öt darab RIB (Rigid-Inflatable Boat vagyis Merev-Felfújható Hajó) kategóriájú hajóra, és ezen hajók szállítására alkalmas utánfutókra. Ezek a siófoki Bahart kikötőben állomásoznak majd.
A balatoni flottára eredetileg 85 millió forintot szánt a rendőrség, ebből lett 105,9 millió forintos beszerzést. A tenderen a Maritime Kft. futott be győztesnek - írja a portál.
Kapcsolódó
A beszerzés másik tétele öt darab zárt fedélzetű hajót is vettek a szállítására alkalmas utánfutókkal együtt. Ezek a hirdetmény szerint a Készenléti Rendőrség Ferencvárosi kikötőjébe kerülnek. Ezt a részt végül három cég fogja megoldani a rendőrség számára: a Ship & Car Kft., a Horváth és Csiki Kft., valamint a Magoss és Magoss Kft. A beszerzés végül az eredetileg tervezett 175 millió forintnál 4,2 millió forinttal olcsóbban, 149,9 millióért valósul meg.
A vizes vébé költségei ezzel összességében tovább nőttek. A Magyar Nemzet szerdai cikke szerint pedig az ötből három helyszínen csúszásban vannak a kivitelezők, ez pedig további árnövekedést eredményez, miközben már most 95 milliárd forintra teszik az eddigi állami ráfordítást.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve