A Messer Hungarogáz Kft. szén-dioxid kitermelő és hasznosító vállalata, a Messer Széndioxid Kft. június végén fejezte be a nyugat-magyarországi, ölbői szén-dioxid lelőhelyen található üzemegységének fejlesztését. A cég immáron három üzemblokkban, két kúttal nyeri ki mintegy 2000 méter mélyről, a 90-100 bar nyomással feltörő, nagytisztaságú nyersgázt hazánk második legnagyobb hasznosított szén-dioxid-mezőjén.
Nyáron mindig szezonális fogyasztási csúccsal kell számolni a szén-dioxid piacon. Az Észak- és Nyugat-Európára rátörő szokatlanul meleg nyár, a futball világbajnokság miatt megugró szénsavas üdítő- és sörfogyasztás, valamint a műtrágya- és bioetanol gyárak egyidejű leállása nem várt kihívásokat rótt a nagy élelmiszeripari és italgyártó vállalatokra, és alaposan megnehezítette a termelési folyamatokat.
Kapcsolódó
A mostani rendkívüli helyzettől függetlenül már eddig is érezhető volt a szén-dioxid iránti erősen növekvő igény. Erre reagálva 2015-ben az ölbői üzemünk kapacitásának megduplázása, 2017-ben pedig megtriplázása mellett döntöttünk. Az első bővítési ütemben felépült új, legmodernebb technológiával felszerelt második üzemegység a 2017-es nyári csúcsszezonban indult el, a harmadik üzemegységet pedig 2018. június végén helyeztük üzembe - mondta Bohner Zsolt, a Messer Hungarogáz Kft. ügyvezető igazgatója.
A régi és a 2017-ben átadott üzem éves szinten 80 ezer tonna szén-dioxidot állított elő együttesen, ami nagyjából 3800 tartálykocsi töltését jelenti. A most elindult harmadik üzemegységgel évente 125 ezer tonnára nő az ölbői termelés, amelynek több mint felét exportra viszi a vállalat úgy, hogy a hazai partnereket is teljes körűen kiszolgálja.
A szén-dioxid-ellátottság szempontjából a magyar piac az egyik legkedvezőbb helyzetben van Európában, mivel a kitermelés nem függ a vegyipari üzemek működési ütemétől. Itthon ugyanis kizárólag természetes forrásból, a föld mélyéből nyerik az értékes gázt, így a hazai szereplők rugalmasan tudnak igazodni a nyáron rendszeresen megugró nagyobb szükséglethez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve