Tarlós István főpolgármester Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának írt nyílt levelében a javító intézkedések sürgős megtételét és a végrehajtásról való folyamatos tájékoztatást kérte.
Az elvárt intézkedések között szerepel, hogy a közlekedési ágazatok mindegyikének érdekeit arányosan kell figyelembe venni, s "bár megtartható a közösségi közlekedés viszonylagos prioritása, de az autós közlekedés indokolatlan ütemű és mértékű visszaszorítását meg kell szüntetni". A főpolgármester szerint "jelentős hatást kell elérni" a jelzőlámpaprogramok következetes újratervezésével, mert - mint írta - nyilvánvaló, hogy korábban, 1994 előtt még jól működő rendszereket vertek szét.
Sok a buszsáv
Tarlós István jelezte azt is: felül kell vizsgálni és meg kell szüntetni néhány indokolatlan vagy nagy közúti hátrányt jelentő buszsávot. Emellett szükségesnek tartja a Nagykörút közúti átbocsátóképességének növelését, főként az Árpád hídi forgalom korlátozásának idejére.
A kért intézkedések között szerepel, hogy folyamatosan felügyelni kell az Erzsébet hidat érintő és az Árpád hídi felújítási munkákat. A nyílt levél arra is kitért: az 1-es villamos felújítása eléri majd a Rákóczi híd térségét is, a munkát úgy kell ütemezni, hogy az Árpád híd forgalma zavartalan legyen.
A főpolgármester megjegyezte: felül kell vizsgálni, hogy a 4-es metró üzembe helyezése miatt milyen jelentős változások kellenek a fővárosi forgalomszervezés egészében.
A BKK vezérigazgatójának címzett levélben Tarlós István arról is írt, hogy hosszabb ideje jelzi már, hogy a társaság vezetésének közlekedésszervezési szemléletével nem ért egyet maradéktalanul. Mint írta, az autóforgalom csökkentése érdekében egyre nagyobb területre kiterjedő tiltásokat, csillapításokat vezettek be anélkül, hogy "a rég esedékes és 2010-ig elhanyagolt kapacitásnövelő intézkedések befejeződtek volna".
Sok a piros
Álláspontja szerint a problémákat fokozta az autóbuszsávok számának gyors növekedése, minden esetben a közúti közlekedés rovására, "nemritkán viszonylag kis mértékű közösségi előny érdekében nagyarányú közúti zavart okozva". A közúti forgalom visszaszorulását tovább növeli a jelzőlámpaprogramok "érthetetlen összehangolása", vagyis a "piroshullámok".
Tarlós István megjegyezte: a főváros közlekedési infrastruktúrája 20-30 éves lemaradásban van a fejlett nyugat-európai városokhoz viszonyítva, ezért a BKK nem teheti meg ugyanazokat a lépéseket, mint ma azok a városok, ugyanis bizonyos köztes lépéseket nem lehet kihagyni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve