A szövetség szerint az online pénztárgéprendszer egyenlőséget teremt a cégek között, mert megszünteti az adóelkerülő vállalkozók eddigi versenyelőnyét, de fontos a kiskereskedelmi online átállás tapasztalatainak hasznosítása. A közlemény idézi Novák Zoltánt, a szövetség elnökét, aki elmondta: az előző időszak legnagyobb tanulsága az volt, hogy csak tartható határidőket érdemes kitűzni. Figyelembe venni, hogy a pénztárgépek gyártása és leszállítása között nagyjából 3 hónap telik el, egy új pénztárgép kifejlesztése és engedélyeztetése pedig legalább féléves folyamat.
Az elnök kiemelte: ezek az időszakok mindegyik gyártóra igazak, egyetlen felelős vállalat sem ígérhet ezeknél lényegesen gyorsabb szállítást. Közölték: a szakma szerint szükség van egy hatósági áras éves felülvizsgálati díjra.
A rendelet előírja az éves felülvizsgálatot, hiszen Magyarország legnagyobb és legbonyolultabb IT-rendszerének szükséges a rendszeres karbantartása.
A Magyar Pénztárgép Szövetséget forgalmazók, beszállítók és viszonteladók alapították. A szövetség célja, hogy összefogja az iparági véleményeket és folyamatos kapcsolattartással, illetve szakmai javaslatok készítésével segítse a kormányzatot és a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő pénztárgép-munkacsoportot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve