"Egy nagy belvárosi energetikai rekonstrukciót fog maga után vonni a távhő megjelenése, hiszen ha mi megjelenünk egy viszonylag hatékony tiszta energiával, akkor az azt használó polgárok igényelni fogják, hogy egy korszerű hatékony energiafogadó rendszer is álljon rendelkezésükre" - magyarázta a rádióban Mitnyan, akinek az okfejtése szerint ez több okból is logikus.
Hiszen fontos a nyílászárók cseréje, hisz hiába fűtenek jól és környezettudatosan az ügyfelek, ha az ablakok résein távozik az energia. A szakember elmondta, hogy a főváros különleges hely, mivel a lakások jelentős részében a nyílászárók, a radiátorszelepek, az öntöttvas radiátorok nem korszerűek. Miközben vannak újabb építésű ingatlanok is, újabb nyílászárókkal, energetikai rendszerekkel.
Kapcsolódó
Maga a Főtáv Zrt. segíthet az ügyfeleknek, ha korszerűsítenék az ingatlanjaikat: az állami cég nem csak fűt, és hűt, valamint a napelemtechnológiákban van jelen, hanem az energetikai tanácsadásban is jelen van.
Az okosotthonok kapcsán pedig arról beszélt, hogy egyelőre ez az igény nem mutatkozik a partnereiknél, köszönhetően annak, hogy többnyire társas- vagy bérházakkal dolgoznak. "Nagyobb igény ezeknél az épületeknél az okosháztechnológiákra nincs, hiszen több száz embernek kéne egyszerre mozdulnia ahhoz, hogy jelentős változást lehessen elérni" - emelte ki a vezérigazgató.
De az új építésű lakásokoknál már kifejezetten igény az okosházmegoldás. Ezért a hűtési-fűtési rendszereket is digitalizált formában elérhetővé teszi.
A fotó forrása: Napi Gazdaság.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve