A Fővárosi Közgyűlés június végi döntése alapján a legalacsonyabb összegű, 1,8 milliárd forintos árajánlatot fogadták el, ebből 1,2 milliárdot a főváros, több mint 600 milliót az EU finanszíroz - közölte a lap a hétfői számában BKK-s belső forrásra hivatkozva.
A munkálatok első ütemében a minden részletre kiterjedő, mérnöki szintű állapotfelmérést végzik el a Főmterv szakemberei - tette hozzá a beszámoló. Felidézték azt is, hogy a teljes rekonstrukció tervezésére kiírt nyílt közbeszerzési pályázat elsőre eredménytelen volt.
A második, tárgyalásos eljáráson nyertes Főmtervnek a kivitelezési engedélyeket is meg kell szereznie, feladata még az állomások építészeti megújítása, az akadálymentesítés előkészítése, valamint tanulmányterv készítése a vonal északi meghosszabbítására - olvasható a Magyar Nemzetben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve