A vezérigazgató - aki a virágkarnevál zsűritagjaként tartózkodott Debrecenben - kifejtette: 2012-re mintegy 10 százalékos utasszám-növekedést céloztak meg a tavalyi 11 milliós forgalom után, és ezt el is fogják érni, továbbá idén létrehozzák Macedóniában a Wizz Air tizenhatodik bázisát. A társaság árbevétele is növekedni fog az idén - közölte, megjegyezve, hogy ezt nagyban befolyásolja az üzemanyagár és a dollár-euró-árfolyam, de 10 százalékot meghaladó növekedést várnak.
Az idei jó eredményhez nagyban hozzájárult a magyar piac, abban a Malév leállása mellett szerepet játszik a Debrecenből is megindult menetrend szerinti forgalom. Budapesten például négyről hat repülőgépre növelték a bázis nagyságát, és összességében sikerült azt a piaci szeletet "kihasítaniuk", amit a nemzeti légitársaság összeomlása után szerettek volna. A cég növekedett gyakorlatilag az összes kelet-közép-európai piacon is - tette hozzá Váradi József.
A korábban a Malév által korábban birtokolt bilaterális repülési jogokra irányuló kérdésre a vezérigazgató azt mondta, hogy Moszkvára, Kijevre, Tel-Avivra és Isztambulra is benyújtották a légügyi hatósághoz az igényüket. Jelenleg a pályázatok mérlegelés alatt vannak, és azokról reményeik szerint szeptemberben döntés születhet.
A Wizz Air Debrecen és London között üzemelő járatáról szólva elmondta: a vártnál is jobbra sikerült az első két hónap, hiszen szinte telt házzal közlekednek a gépeik, de a decemberben induló eindhoveni és milánói utakra is sok foglalás érkezik. További kapacitásbővítésre az első egyéves forgalmi adatok függvényében lehet számítani, 2013-ban már várható bejelentés újabb járatokról. Váradi József egyúttal jelezte: megfontolandó a debreceni repülőtéren bázist létrehozniuk, amire két-három éves távlatban van lehetőség. Elmondta, hogy az első teljes évben 100 ezer debreceni utassal számolnak, ezt két-három éven belül 300 ezerre kívánják növelni, amihez legalább napi három járatpárra van szükség. A debreceni repülőteret egyébként a vezérigazgató alkalmasnak tartja a növekvő utasforgalom kiszolgálására és új bázis helyszíneként is, hiszen az alapinfrastruktúra megfelelő, és a városban készen állnak a további fejlesztésekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve