A nyílt tender eredménytelenségét az ajánlatkérő Balatoni Hajózási Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A tihanyi oldalon meg kellett volna tervezni a meglévő vöröskő épület felújítását, továbbá tervezni három új épületet is üzemi, látogatói, illetve kereskedelmi célra. A kiléptető oldalon a ki-be szállás idejére új sáv kiépítése szükséges.
A szántódi oldalon is feladat volt a meglévő tégla falazatú épület felújítása, továbbá 3 pavilon és 1 irodaépület tervezése. Itt jelenleg a beléptető jegypénztárak mögötti szakaszon (puffer terület) 3 sávban, összesen mintegy 33 személygépkocsi fér el (11 személygépkocsi/sáv). Ez mintegy 1,5 „komprakománynak” felel meg. Ezen a helyszínen szükséges 4 sávban, mindösszesen 46 személygépkocsi elhelyezése, a jelenlegi parkoló/járdarész átalakításával, esetleg a jegypénztárak áthelyezésével.
Mindkét helyen a meglévő három beléptető kapu mellé, további egy bővítést kért az ajánlatkérő.
A közbeszerzés azért lett eredménytelen, mivel az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez, az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
A közlemény csak az ajánlattevőket közli, az ajánlott árakat nem. Az ajánlattevők a következők voltak: MÉLYÉPTERV ENVIRO Kft. - Perfektum Építész Kft. (közös ajánlattevők), egyedül indult a Realiscon Kft., az ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft., a Földes és Társai Építésziroda Kft., a Ripszám és Társa Bt., valamint az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve