A fővárosi kormányhivatal közlekedési főosztálya rendelte el a hajózási zárlatot a Duna 1792-es és 1433-as folyamkilométere között, tehát a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűtől a déli országhatárig.
Az 1792-es és az 1766-os folyamkilométerek között szombattól naponta 18 órától 7 óráig, valamint korlátozott látási viszonyok között, az 1766-ostól az 1433-as folyamkilométerig szombaton 16 órától érvényes a zárlat.
A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban részt vevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes - olvasható a hirdetményben.
A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a nap folyamán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bizonytalan ideig szünetel a kompközlekedés Mohácsnál szombat délutántól. Amint az időjárási körülmények megengedik, illetve a hajózási zárlatot feloldják, a járatokat újraindítják a kompkikötő és a Mohácsi-sziget között - tették hozzá. A mohácsi Duna-szakaszon legutóbb január 10. és 14. között szünetelt a kompközlekedés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve