A portál szerint 910 ezer Tippmix-tipp érkezett csak a magyar-osztrákra, és 430 millió forintot kellett kifizetni a nyerteseknek. De 855 ezer tipp érkezett a csoport másik meccsére, a portugál-izlandi találkozóra is.
A fogadóiroda sosem azt próbálja megtippelni, hogy mi lesz az eredmény, hanem azt, hogy a fogadók szerint mi lesz az eredmény, és a felkínált eredmények között hogy oszlanak meg a tétek, mondta Kemecsei György Tippmix-szakértő. Azt kell tehát mérlegelni, hogy hányan fognak tippelni az izlandi győzelemre, a magyarra, és hányan a döntetlenre.
Ez persze közel sem olyan egyszerű, ehhez tisztában kell lenni a fogadók viselkedésével, mentalitásával, az aktuális meccsre, eseményre ható tényezők összességével. Mindent össze kell rakni a statisztikától kezdve az aktuális formán át a sérülésekig, és ezt kell vegyíteni a fogadások történelmével, azzal, hogy fogad a "magyar nép", és azzal is, mi jelenik meg a sajtóban.
Az oddsmestereknek, tradereknek az a feladata, hogy ebből a tengernyi információból kialakítsák az oddsot, vagyis azt a szorzót, amelyet a fogadóiroda egy adott esemény bekövetkeztekor használ a nyeremény kifizetésére. Az oddsközpontban a Szerencsejáték Zrt.-ben népes, 35-40 fős, speciális szaktudású csapat összesíti az információkat - írja a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve