A Nád Kft. fellebbezése az első fokú ítélettel szemben nem volt alapos - közölte a Fővárosi Ítélőtábla. Álláspontja szerint nem történt olyan eljárási szabálysértés, ami indokolná az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, továbbá a Fővárosi Törvényszék megalapozottan mellőzte a felajánlott bizonyítást.
A még 2009-ben indított kártérítési per alapja az volt, hogy a magyar tulajdonban lévő Nád Kft. 2007 elején hitelből kezdte meg Bátonyterenyén egy mikroszaporító üzem építését, amely bázisa lett volna egy magyar nemesítésű növényen alapuló, országos energianád-termeltetői rendszernek. Ám több mint félmilliárd forint elköltése után leállt a projekt a félbemaradt finanszírozás miatt.
A bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a Nád Kft. befektetési és vagyonkezelési megállapodást kötött volna, és ennek értelmében kapott volna az MVM-től az Aquifex Ltd.-n és a Meinl Bankon keresztül három tételben összesen 3 millió eurót a projekt beindításához.
A Nád Kft.-val szemben időközben felszámolási eljárás indult, Bátonyterenyén pedig hét éve amortizálódik a több mint félmilliárd forintból félig megépült üzem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve