Az erről szóló, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által kezdeményezett útdíjtörvény-módosítást egyhangúlag, 156 igen szavazattal fogadta el a parlament.
A fejlesztési tárca korábbi tájékoztatása szerint mintegy kétmilliárd forint útdíjbírság alól mentesülhetnek a fuvarozók. Bírságelengedésben azok részesülhetnek, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.
Az "amnesztia" azokat érinti, akik az e-útdíj bevezetése, azaz 2013. július 1. és idén március 31. között kaptak bírságot a jelzett szabálytalanságokért.
Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett. A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját, mintegy 100-120 vállalkozást érint. Ezek jelentős részét - ha nem engednék el - tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher - közölte még a törvényjavaslat augusztusi beterjesztésekor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A törvénymódosítás szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - a bírság megfizetésére kötelezett kérelmére - esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állít ki, amely megerősíti a kérelmező korábbi téves díjfizetését. A kiállított igazolás alapján a rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát. A jogszabály-módosítás lehetővé teszi a bírság visszafizetését is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve