Az ország olajtermelése ismét közelít a napi 1,9 millió hordóhoz - mondta vasárnap Manuel Quevedo venezuelai alelnök, aki egyben az olajipari minisztériumot is vezeti.
Nem hivatalos adat szerint a dél-amerikai ország decemberi olajtermelése 16 éves mélypontra, napi 1,7 millió hordóra esett a novemberi 1,834 millió hordóról. Venezuela olajtermelése 2014 nyarán, amikor a kőolaj ára 100 dollár fölött járt hordónként, napi 2,3 millió hordó volt. A venezuelai kormány tervei szerint az idei átlagos olajtermelés napi 2,4 millió hordó lesz - írja az MTI.
A venezuelai alelnök elmondta, hogy továbbra is érvényes az a terv, amely szerint napi 6 millió hordóra növelik az olajtermelést, amit még a korábbi államfő, Hugo Chávez tűzött ki célul. Szakértők szerint ehhez rengeteg pénzre, főleg külföldi forrásra lenne szüksége a már jelenleg is gyakorlatilag fizetésképtelen, 150 milliárd dolláros adósságot nyögő országnak.
A dél-amerikai ország a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, a térség legnagyobb olajtermelője, a világ tizedik legnagyobb olajexportálója. Az olajágazat adja Venezuela devizabevételének nagyobbik részét. A kőolaj éveken át tartó nyomott ára azonban kikezdte a venezuelai költségvetést, a kormány pedig rossz válaszokat adott a kihívásokra, ezért mára romokban hever az ország gazdasága.
Az országban tavaly 2600 százalék fölötti volt az infláció. Venezuela pénzügyi gondjait jól tükrözi, hogy január elején ismét nem rendezte hozamtartozását egyik kötvénye után és ezzel a venezuelai kormány és a PDVSA állami olajipari cég összesen már 1,28 milliárd dollár adósság kifizetésével maradt el.
A dél-amerikai országnak idén 9 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, míg az devizatartaléka 9,770 milliárd dollár volt tavaly novemberben.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve