A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztős (NIF) Zrt. 40, valamint opcionálisan további 14 személygépjármű tartós bérletére írt ki közbeszerzési eljárást - jelentette be a NIF. A kiírás szerint az öt évre szóló megbízás becsült értéke nettó 396 millió forint.
A társaság tulajdonában lévő járművek futásteljesítménye túllépi a kétszázezer kilométert, rendszeres javításra szorulnak, ezért az éves szervizelés költség meghaladja az 55 millió forintot is. A NIF várakozása szerint az új autókkal az éves szervizelési költség körülbelül a felére fog csökkenni. A NIF-hez országosan mintegy hatszáz beruházás tartozik, a koordinálás és a felügyelet megbízható gépjárműpark nélkül nem lenne megoldható.
Az autók beszerzésére fordítandó összeg várhatóan körülbelül 277 millió forint, amely a teljes becsült ajánlat mintegy hetven százaléka, a maradék harminc százalék a kapcsolódó szolgáltatások díját (felelősségbiztosítás, Casco, assistance, rendeltetésszerű használat során bekövetkezett szervizelési költségek) fedezi öt éven keresztül. A NIF hárm felső-közép kategóriás járművet és zömében középkategóriás autóhoz akar hozzájutni. Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója lapunknak azt mondta, hogy miután megérkeznek az új járművek, a régieket értékesíteni kívánják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve