Bár hétfőtől elkezdődött a Quaestor befektetőinek kártalanítása, az értesítőlevelek kézhezvétele után mégis egyre több a csalódott ügyfél.
A lapnak több károsult is elmondta panaszát. Alapvetően félrevezetőnek tartják, hogy a törvényben arról van szó, teljes lesz a kárpótlás - és a kormánypárti politikusok is erről beszéltek -, de a Quaestor-károsultak Kártalanítási Alap (QA), illetve a Befektetővédelmi Alap (Beva) aláírásokkal érkezett elszámolás ennek ellentmond.
A panaszosok érvelése szerint az elhangzott ígéretekkel ellentétben a hatmillió forintig terjedő első lépcsős kártalanítás során nem a Quaestor-törvényt, hanem a Beva-szabályokat alkalmazzák. Vagyis szó sincs hatmillió forintos kártérítésről, ugyanis a Beva-szabályok szerinti kifizetéskor az egymillió forint fölötti kárösszegnek csak a 90 százalékát térítik meg. Az is érdekes, hogy a teljes és igazolt kötvénykövetelést - valamilyen ismeretlen metódus alapján - valós és fiktív kötvénykövetelésre bontják. Érdekes módon ezek arányai a különböző ügyfelek elszámolásaiban egészen eltérő értéket mutatnak. Van, akinél 70-80 százalékos a fiktív kötvények aránya, de akad, ahol ennek még a felét sem éri el. Ez azért lényeges, mert a mostani első lépcsős elszámolásnál csak a fiktív kötvények után járó összeget fizetik vissza az ügyfeleknek - írta a Magyar Nemzet.