A KFI Alapból támogatandó célok és a melléjük rendelt összegek a Magyar Közlönyben jelentek meg. A kormány a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökét kérte fel a végrehajtásra.
A listán - egyebek mellett - szerepel a Nemzeti kiválósági program idei támogatása 3 milliárd 740 millió forinttal, itt a teljes keret 10 milliárd forint. Ebből a kiemelt ágazatok nemzeti, stratégiai jelentőségű, szakmailag jól körülhatárolt KFI feladatainak megoldására, elsősorban a felfedező kutatásra és a kutatás-fejlesztésre lehet majd pályázni.
Kapcsolódó
A Versenyképességi és kiválósági együttműködések idei támogatása 7 milliárd 160 millió forint, de a teljes keret 16 milliárd 730 millió forintot tesz ki. Itt a cél - a társadalmi kihívásokhoz illeszkedve - a kiemelt ágazatok nemzeti, stratégiai jelentőségű, szakmailag jól körülhatárolt kfi feladatainak megoldása.
A hazai vállalkozások exportorientációjú k+f tevékenységének támogatására idén 2 milliárd 400 millió forint fordítható a 4 milliárd 830 milliós keretből. Ebből az innovatív vállalkozások házon belüli termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztési
tevékenysége támogatandó, amennyiben azok exportképes, új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák kifejlesztését eredményezik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve