Több korábbi elképzelés elvetése után úgy látszik, szálloda lesz a tér melletti 677 négyzetméteres telken, Hotel Clark néven - írják.
A négyzetméterenként több milliót érő terület kihasználásáros számos vita folyt, míg végül a jelenleg megvalósulót elfogadták. A lapnak Csány Éva I kerületi főépítész elmondta, hogy a szálloda bruttó szintterülete 3 713 négyzetméter lesz, a 2011-ben kiadott építési engedély szerint ebbe 86 szoba fog beleférni. 2013-ban az is felmerült, hogy inkább irodaházat építenének a telekre, sőt, az irodákat el is kezdték hirdetni , végül mégis a szálloda koncepció győzött.
A nagyjából 3,1 milliárd forintból a Market Zrt. kivitelezésében épülő szálloda várhatóan 2017 őszére fog elkészülni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve