A márkakereskedők 2015-ben 12 300 Ford személyautót és kishaszonjárművet adtak el, ez 12,2 százalékos piaci részesedést biztosított a márkának Magyarországon. Az értékesítés bővülése megközelítette a teljes újautó-piac 13 százalékos gyarapodását.
Az új személyautók piacán 10 százalékkal részesedik a márka 7576 eladott kocsival, a kishaszonjárművek szegmensében azonban 26 százalékkal, ezt 4600 új autó eladásával érte el tavaly. A közel 10 százalékkal növekvő magyarországi kishaszongépjármű-piacon a Ford eladásai tavaly 1300 darabbal, 38 százalékponttal növekedtek. A kereskedések jól ki tudták használni a növekedési hitelprogram kínálta lehetőségeket, és a Ford a Falubusz programba is be tudott kapcsolódni 302 jármű eladásával.
A magyarországi újautó-piac élénkülésében bízva a kereskedői hálózat már 2015-ben is bővült. Novemberben három helyszínen nyitottak márkakereskedést Budapest környékén. Hasonlók létesülnek az idén is, egy budapesti, valamint egy győri, veszprémi és egy kelet-magyarországi helyszínen. Ez, valamint a folytatódó modell- és technológiai invázió Dalos Attila a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatója szerint megalapozza, hogy a márka akár a piaci élénkülés üteménél nagyobb mértékben növekedjen mind a magán-, mind a flottavásárlások területén.
A Fordnak jelenleg 20 márkakereskedő partnere 34 telephelyen országszerte. A személygépkocsi-eladásoknál a magánvevők aránya 25 százalék, a flottavásárlóké 75 százalék. A kishaszonjármű kategóriában mintegy 90 százalék a flottavevők aránya. 2015-ben a szervizhálózatban közel 10 százalékkal emelkedett az ügyféllátogatások száma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve