A Médiatanács megkezdte a 2012-ben lejáró 19 frekvencia hasznosításának előkészítését - közölte a testület. A mögöttünk hagyott héten a Médiatanács 12 vidéki frekvenciára vonatkozóan tette közzé a pályázatifelhívás-tervezetet, így a korábbi 15 kiírással együtt már 27 esetben indult el a pályáztatás. A legutóbb kiírt három budapesti frekvenciához hasonlóan ebben a 12 esetben is kereskedelmi rádióként lehet továbbhasznosítani az elnyert jogosultságot.
A most pályáztatni kívánt kereskedelmi frekvenciáknál az új díjrendszert alkalmazta a Médiatanács, amikor az alapdíjat kiszámította. A jelenlegi szisztéma abban tér el korábbitól, hogy az egész magyar rádiós piacra általánosan érvényes, és a kiszámított díj figyelembe veszi a vételkörzet nagyságát, valamint a vételkörzetben lakók vásárlóerejét is, így tényleges "ellenértéke" lehet a sugárzási jogosultság elnyerésének.
A most pályáztatott frekvenciákon átlagosan több mint felére esik vissza a fizetendő alapdíj, ami lényegében minden most kiírt frekvencia esetében csökkenést eredményez. A csökkenés a Kaposvár 99,9 MHz-en a legkisebb, ahol mindössze 18 százalékos könnyítést foglal magában a díj, a legnagyobb könnyítés a Szekszárd 91,1 MHz-et érinti majd, ahol viszont a korábban aránytalanul magas díjnak mindössze 17 százalékában határozták meg az induló alapdíjat.
A Médiatanács hat rádió esetében döntött a frekvenciák megújításáról. A hat szolgáltató, így a Klubrádió debreceni, a Rádió1 békéscsabai, a Rádió Antritt dunaföldvári frekvenciája, illetve a Hajdúnánás 93,3 MHz, a szombathelyi Nyugat Rádió és a dombóvári N-Joy Rádió a meghosszabbított szerződés alapján folytathatja szolgáltatását a digitális átállás időpontjáig, amikor a szerződések lejárnak.
Helyi és körzeti médiaszolgáltatókat támogatott a Médiatanács azzal, hogy műsoraik készítésére írt ki pályázatot még februárban. A tanács szerdai ülésén döntött az idei évre meghirdetett pályázati eljárások első fordulóinak eredményéről.
A Médiatanács 2011. június 22-i döntésével rádiós és televíziós - sportműsort is tartalmazható - hírműsorok, rádiós közérdekű szolgáltató magazinműsorok, televíziós közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogatta összesen 216 millió forinttal. Az MTI beszámolója szerint a döntés értelmében 36 helyi, körzeti rádióműsor részesült több mint 88 millió forint támogatásban, és 31 helyi vagy körzeti állandó televíziós műsor kapott összesen mintegy 127 millió forintot. A Médiatanács a tavalyihoz képest idén a duplájára növelte a teljes támogatási keretösszeget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve