A korábban többek között a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-t (GySEV), a MÁV-ot és a Malévot is vezető, valamint a Hungaroring Sport Zrt. elnöki feladatait ellátó közgazdász a HITA közleménye szerint izgalmas kihívásnak tekinti új feladatát és bízik benne, hogy tapasztalatával hozzájárulhat a kormány keleti nyitás koncepciójában megfogalmazott feladatok sikeres megvalósításához, mindenekelőtt a kkv-k exportteljesítményének a növeléséhez és a külföldi tőke Magyarországra történő beáramlásának elősegítéséhez.
Az elnökváltás ténye már korábban kiszivárgott - akkor még a hivatalos álláspont szerint csak a tárgyalások folytak Berényivel. Elődje, Dobos Erzsébet a Napi.hu információi szerint szülési szabadságát tölti.
További, a HITA-t érintő, bár hivatalosan továbbra sem kommunikált változás, hogy a korábban a befektetésekért és az üzletfejlesztésért felelős alelnöki posztra visszatért Kerekes György sincs már a szervezetnél. A szakember immár a többségében állami tulajdonban, kisebbrészt pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. elnökeként dolgozik. A HITA honlapján fellelhető információk szerint Kerekest Bödőcs Róbert követi az üzletfejlesztési és befektetésösztönzési elnökhelyettesi poszton.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve