A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Hamarosan beindítja a termelést a tamási Tamgép Kft. üzemében a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY). A magyar tulajdonú, több mint 500 főt foglalkoztató cégnek − a Ganz Műszergyár jogutódjának − az egykori ruhaüzem helyén létrehozott termelőberuházása már 2008-ban elkészült, a gazdasági válság miatt azonban az indulással mostanáig várt a társaság. A budapesti üzemen kívül Csornán is jelentős bázissal rendelkező − szinte teljes egészében exportra termelő − cégcsoport éves árbevétele tavaly meghaladta a 20 millió eurót, a vállalat szinte teljes egészében exportra termel.
Zelenka Pál tulajdonos-cégvezető a Napi Gazdaságnak elmondta, cége munkagépekhez és haszonjárművekhez gyárt műszerfalakat, a legújabb termékkel idén lép piacra a vállalat, a műszerfalakból azonban nagyobb gyártóknak is szállítanak, illetve egyre jelentősebb az utángyártott alkatrészek gyártása.
A budapesti műszaki egyetemmel közösen kifejlesztett digitálisműszerfal-család első tagja a cseh Zetor traktorgyár rendelésére készül. Az 1999-ben megvásárolt csornai Hantech-gyárban az elmúlt év végén fejezték be az egymilliárd forint értékű fejlesztést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve