Heteken át teljes volt a bizonytalanság a soproni játékkaszinó ügyében. A koncesszió lejártát követően ugyanis a játékterem januárban már nem nyitott ki, és azt sem lehetett tudni, hogy mikor lesz új leosztás a kártyaasztaloknál. Az ügyben november végén Tállai András államtitkár is megszólalt. A parlamentben ellenzéki kérdésre válaszolva elmondta, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően adják majd ki a koncessziót - ez magyarul azt jelenti, hogy nyilvános pályáztatás nélkül jelölik ki a kaszinó új működtetőjét. Ez meg is történt december utolsó napjaiban. A koncesszió eddigi jogosultja a Szerencsejáték Zrt. (Szrt.) és a Casinos Austria International GmbH tulajdonában levő Pannon-Partner Kft. volt.
Az új szerződést 10 éves időtartamra a már kizárólag az osztrák cég tulajdonában álló Casino Sopron Kft. kapta meg, s egyben jogot kapott online kaszinó üzemeltetésére is. Az ügy pikantériája, hogy az osztrák cég csak részben osztrák: 2014-ben ugyanis két cseh milliárdos tíz százalék feletti részesedést szerzett a Casinos Austriában. A szavazati jogok többsége azonban az osztrák játékautomata gyártó- és üzemeltető Novomatic cégé, a tulajdoni részesedése 40 százalék feletti a Casinos Austriában.
A soproni kaszinó az elmúlt két évben jól teljesített: a tavalyi és a 2014-es árbevétele is 2,8 milliárd forint körül alakult, míg az adózott eredmény 2014-ben 688 millió forint volt.
A Casino Sopron játékkaszinót koncessziós társaságként 15 éven keresztül üzemeltető Casino Sopron Szórakoztatásszervező Kft. 2015 decemberében pályázat nélküli ajánlattételi eljárásban ajánlatot tett Sopron üzemeltetési helyszínre egy egység II. kategóriájú játékkaszinó üzemeltetésére. Az ajánlat elfogadását követően 2015. december 29-én új koncessziós szerződés megkötésére került sor a Casino Sopron Szórakoztatásszervező Kft.-vel mint koncesszióba6 vevővel.
Az új koncessziós szerződés 2016. január 15. és 2026. január 14. közötti 10 éves időszakban egy II. kategóriás játékkaszinó üzemeltetését teszi lehetővé Sopronban. A játékkaszinó üzemeltetésre a koncesszióba vevőnek új koncessziós társaságot kell létrehoznia, amely a tényleges játékkaszinó üzemeltetési tevékenységet legkorábban 2016. január 15-től, az állami adóhatóság engedélyének birtokában kezdheti meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve