A kisvállalkozások számára egyre fontosabbá válik az ügyfélszerzés és az, hogy az interneten is "láthatóvá" váljanak - állítja az Invitel Zrt. a cég tapasztalataira és felmérések eredményeire hivatkozva. A kisebb hazai cégeknek azonban 56 százaléka még mindig nem rendelkezik weboldallal, miközben az ügyfelek oldaláról egyre komplexebb igények jelentkeznek: egyrészt már a legegyszerűbb szolgáltatások igénybevételénél is természetesnek veszik az internet-hozzáférést, illetve egyre nagyobb igény mutatkozik a várótermekben, éttermekben, szálláshelyeken a publikus televíziózásra.
Ezekre az igényekre válaszul az Invitel márciustól kisvállalati ügyfeleiknek az internet és telefon mellé már publikus TV-szolgáltatást is ajánl - mondta Iski István, az cég lakossági és kisvállalati üzletágának marketingigazgatója.
Az új konstrukció kialakításakor a szolgáltatáskínálat bővítése mellett fontos szempont volt, hogy kedvezményes ajánlatokkal támogassák a vállalkozások munkáját. Egy kisvállalatnak ugyanis alaposan meg kell gondolnia kiadásait, beleértve telekommunikációs költségeit is - derül ki a vállalat közleményéből.
Az Invitel erre válaszul kialakította a Profi céges csomagot, amelyben vezetékes internet,- telefon- és TV-csomagok teljes mértékben szabadon kombinálhatók, ezért minden érdeklődő megtalálja köztük azt a szolgáltatást, amelyre valóban szüksége van legyen szó pékségről, kávézóról, ügyvédi irodáról, autószerelő műhelyről, étteremről vagy szálláshelyről. Egyéves határozott idejű szerződéskötés esetén pedig annál nagyobb havidíj-kedvezményben részesülhetnek a vállalkozások, minél többfajta vezetékes Profi szolgáltatást rendelnek meg egyidejűleg - teszi hozzá a cég közleménye.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve