A tájékoztatás szerint az új állami tulajdonosok a zrt. július 18-i közgyűlésén tettek javaslatot az új vezérigazgató személyére, miután a korábbi vezérigazgató, Koncz László máshol folytatja pályafutását.
Laczó Sándor - aki Főgáz Zrt. igazgatóságának elnökhelyettese is - eddig a cégcsoport vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, vegyipari gépészmérnök és jogász végzettségű szakemberként több évtizedes vezetői szakmai tapasztalatot szerzett a gázipar területén. Pályája során többek között a GDF SUEZ Csoport és jogelődjei magyarországi vállalatainak vezérigazgatói pozícióját töltötte be, valamint számos nemzetközi- és hazai szakmai, illetve tudományos szervezet tagja - írták.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a német RWE-től az idén áprilisban vásárolta meg a Főgáz Zrt. kisebbségi részvénycsomagját 41 milliárd forintért. Az akkori tájékoztatás szerint a hatósági jóváhagyásokat követően a fővárosi gáztársaság 49,83 százalékos részvény-adásvételi tranzakciója lezárult. Az MVM Zrt. közgyűlésének korábbi döntése értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az MVM Zrt. legnagyobb tulajdonosa, a Magyar Állam képviseletében 41 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt nyújtott a tranzakció teljes körű finanszírozásához, amelyet az év folyamán tulajdonosi tőkeemelésből refinanszíroznak.
A Főgáz csoport több mint kétmillió embert lát el földgázzal Budapesten és környékén, valamint az ország 10 megyéjében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve