Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint az új vezérigazgató kinevezése határozatlan időre szól. A döntéstől az MNV Zrt. azt reméli, hogy az új vezetés a régiós célkitűzések megvalósítása érdekében új perspektívákat nyit majd - hangsúlyozza a vagyonkezelő közleményében.
Az új vezérigazgató szakmai tapasztalatait közlekedési, fuvarozási területen szerezte: Fekete Antal 10 éven keresztül volt az MF Cargo Kft. ügyvezető igazgatója - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A leváltott vezérigazgató úgy véli, a vagyonkezelő döntésének hátterében az állhat, hogy egyes szakmai kérdésekben markánsan eltérő vélemény alakul ki közte és a vagyonkezelő szervezet vezetése között.
Szarvas Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az MNV Zrt. igazgatósági döntése meglepetésként érte, mivel a mintegy másfél évtizedes vezetése alatt a Körös Volán Zrt. kimagasló szakmai és üzleti eredményeket ért el, továbbá irányításával jött létre a regionális Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. A vezérigazgató hangsúlyozta: igyekszik jól előkészíteni az átadás-átvételt, hogy a társaság a lehető leggördülékenyebben élje át a vezetőváltást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve