A kinevezéssel a magyar bank is igazodik a csoportnál meglévő általános vezetői struktúrához, melyet az idén - a csoportban utolsóként - a magyar és az osztrák leányvállalatnál is bevezettek.
Az új vezető az általános vezérigazgató-helyettesi feladatai mellett a lakossági és kisvállalati, valamint a vállalati, befektetési banki és privát banki területek mellett a Global Banking Services divízió, a jogi, továbbá a márkamenedzsment és kommunikáció szakterületek napi, operatív irányításáért felelős.
Iannaccone 1993-ban szerzett BA diplomát az Università degli Studi di Venezia egyetemen, 2003-ban pedig MBA fokozatot a Clemson Egyetemen. Szakmai karrierjét tanácsadóként kezdte a KPMG-nél, majd az Andersen Consultingnál folytatta. Ezt követően 1999-2002 között a Deutsche Bank különféle divízióinál tett szert széles körű tapasztalatokra, ottani munkásságát a privátbanki és üzleti terület vezetőjeként fejezte be.
A szakember az UniCredithez 2002-ben csatlakozott, dolgozott többek között az üzletfejlesztési, stratégiatervezési és privátbanki területen, majd pénzügyi vezetőként és az igazgatóság elnökhelyetteseként a Pekao Banknál. Budapestre a törökországi Yapı Kreditől érkezik, ahol vezérigazgató-helyetteseként és pénzügyi vezetőként (cfo) látott el felső vezetői feladatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve