A szakember 2007-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd a Debreceni Egyetemen 2014-ben szerzett közgazdász doktori fokozatot.
Halász szakmai pályafutását az Arcadom Építőipari Zrt.-nél kezdte, ezt követően 2008-2010 között a Pénzügyminisztérium közgazdasági elemzője volt. Az UniCredit Banknál nem ismeretlen a szakember, mivel 2011-2014 között stratégiai elemzőként dolgozott a jelenleg második legnagyobb hazai kereskedelmi banknál. Legutóbbi munkahelye a Nemzetgazdasági Minisztérium volt, ahol a makrogazdasági főosztályvezető helyetteseként szerzett széleskörű tapasztalatot.
Az új vezető feladatköre a közgazdasági és stratégiai elemző csapat munkájának ellenőrzése és irányítása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve