Az eredményt az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. Ajánlatot tett még a nyílt tenderen a Cronus Tömegáru-Fuvarozó és Szolgáltató Kft. és a Class Faktor Üzemeltető-építő Zrt. is.
A Dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum megépítéséről a kormány döntött és egyúttal - a közigazgatási hatósági ügyek gyorsabb intézése miatt - nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította.
A centrum egy épületből és pályákból áll. Az épület teljes területe ötezer négyzetméteres, amely a földszinten tantermeket, öltözőket, konyhát, étkezőt és orvosi részleget, az emeleten kollégiumot, irodákat és részben további öltözőket tartalmaz.
Lesz itt két szabvány méretű, világítással rendelkező élőfüves labdarúgópálya, ugyan csak kettő szabvány méretű, világítással rendelkező műfüves labdarúgópálya, továbbá három szabvány méretű (világítás nélküli) élőfüves labdarúgópálya és egy világítással rendelkező műfüves edzőpálya is. A zöldterület 126 ezer négyzetméteres, a parkolóban 107 személygépkocsinak és 5 autóbusznak, a tárolóban pedig 45 kerékpárnak lesz helye.
A szerződést a felek február 22-én megkötötték.
A Céginfo.hu adatai szerint az egyik nyertes, a Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. 1995-ben alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint. A székhelye Dunavarsányban van, de fióktelepet működtet Felcsúton. A cégadatokban látható tulajdonosai: Végh Gábor és Végh-Kajtár Erika.
A társaság árbevétele 2003-ben és 2004-ben alig haladta meg az egymilliárd forintot, 2005-ben viszont megduplázódott. A cégháló e két tulajdonoshoz köti a ZTE FC Zrt.-t.
A mások nyertes, a Wire-Vill Energetikai és Ingatlanfejlesztő Kft. 2013-ban alakult, a jegyzett tőkéje 10 millió forint. A tulajdonosai múlt év áprilisa óta Hetényi Sarolta és Korponai Péter. Az árbevétele 133 millió forintról ugrott 2015-ben 5,9 milliárdra - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve