A közzététel szerint az összeget "A XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázat elkészítéséhez szükséges külső szakmai tanácsadói feladatok ellátása" jogcímen folyósítják - olvasható a portálon.
A nyílt közbeszerzést még tavaly december 28-án írta ki a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Kft., ami 3 nappal később megszűnt, és a jogutódja, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) kötött szerződést a nyertesekkel február 12-én.
A tendert három cég nyerte: a svájci Event Knowledge Services SA, a brit M-Intergrated Solution Ltd., valamint a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. (PwC) - az utóbbi cég eddig már összesen 720 millió forintot kapott a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányára
"Jelen közbeszerzési eljárás célja egy olyan kompetens szakmai támogató szervezet kiválasztása, amelynek feladata lesz többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által közzétett elvárásoknak megfelelő és előkészített pályázati anyagok véglegesítése illetve elkészítése, valamint az egyéb külső tanácsadói szakértelmet igénylő feladatok ellátása" - idézi az Átlátszó.hu a decemberi kiírást.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve