Az új központ feladata a társaság páneurópai terjeszkedési stratégiájának támogatása, az adminisztratív és back office feladatok ellátása, illetve a működési hatékonyság támogatása - derült ki a társaság és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) keddi sajtótájékoztatóján. A létesítmény emellett a Systemax kelet-közép-európai értékesítési és marketing tevékenységének központjaként is szolgál majd várhatóan tavasztól.
Igen jelentős amerikai nagyvállalat - így jellemezte a Systemaxot Faragó Péter, a HITA elnökhelyettese. Budapest még ma is igen kiemelkedő és üzleti vonzó terület Faragó szerint, amit a már meglévő 70 szolgáltató központ mellett, a Systemax letelepedése is alátámaszt.
A HITA 2012 eleje óta támogatta a cég letelepedését, tájékoztatták őket az üzleti környezetről, referencialátogatásokat tartottak, illetve az illetékes minisztériummal is összehozták őket, ahogy a lehetséges állami támogatásokat is bemutatták nekik - emelte ki Faragó, aki a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy az utóbbi időben egyre több szolgáltató központ költözött Magyarországra még úgy is, hogy ez nem volt kiemelt stratégiája a HITA-nak. Ez pedig azt bizonyítja véleménye szerinte, hogy a megfelelő üzleti környezet mellett, jó munkaerőt is könnyű találni.
Ezt erősítette meg később a sajtótájékoztatón Perminder Dale, a Systemax Európai Technológiai Csoportjának vezérigazgatója is, aki elmondta, hogy világszerte körülnéztek a lehetőségek után és mindenekelőtt a kiválóan képzett munkaerő miatt döntöttek Budapest mellett. Az is megkönnyítette a döntést, hogy kiemelkedő a magyarok nyelvtudása, sokan nem is két, hanem három nyelvet beszélnek, mint például svédül, vagy norvégul, ami megkönnyíti a terjeszkedést a cég számára - vette át a szót Richard Leeds, a Systemax Group elnök-vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy Budapest egy könnyen megközelíthető régiós központ is, de emellett a kiváló infrastruktúra, a jó tömegközlekedés is szerepet játszott a döntésben, mely szerint Romániával, Bulgáriával, illetve Lengyelországgal szemben Magyarországot választották. A cég tervei szerint kétszáz fővel fogják üzemeltetni az új szolgáltató központot, a munkaerőt pedig főleg a friss diplomásokból válogatnák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve