A bíróság egyúttal végzéssel azt a banki kezdeményezést is elutasította, hogy egy vitás kérdés tisztázására szakértőket rendeljen ki a bíróság.
A hitelintézet a Kúria egyoldalú szerződési feltételek tisztességtelenségét tartalmazó állásfoglalása és a devizahiteles törvény miatt indítványozta az alkotmánybírósági kontrollt, illetve az Európai Bíróság előzetes döntéshozatalát.
A bank jogi képviselői a bírósági tárgyaláson aggályosnak tartották, hogy mind a devizahiteles törvény, előzőleg pedig a Kúria állásfoglalása sérti a jogállamiság egyes vonatkozásait, visszamenőleges hatállyal alkotott meg olyan szabályokat, előírásokat, amelyek a devizahitelek megkötésének idején nem voltak érvényesek. A Raiffeisen ügyvédei tételesen - évekre lebontva - igyekeztek bizonyítani, hogy a pénzintézet által kötött korabeli deviza hitelszerződések mindenben megfeleltek az akkor érvényes törvényeknek, jogi előírásoknak.
A pénzintézet jogi képviselői a Kúriának a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban, az abban megfogalmazott egyes elvekről szakértői vizsgálatot kezdeményeztek. Ezzel azt akarták bizonyítani, hogy a bank devizahitelszerződései nem voltak tisztességtelenek, mindenkor jogszerűen járt el a hitelintézet.
Az állam jogi képviselője szerint a bank ügyvédei az alkotmányos elvek védelmét helyezték előtérbe, pedig csak a hitelszerződések tisztességességét kellene bizonyítaniuk. Elmondta azt is: furcsa véletlen összefüggés, hogy miért abban az időszakban változtak a szerződések feltételei, amikor a Raiffeisen csoport nemzetközi kockázati megítélése, besorolása változott, romlott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve