A bíróság egyúttal végzéssel elutasította a pénzintézet azon indítványát, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, valamint azt is elutasította, hogy a törvényszék kérjen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Bíróságtól.
A nyáron elfogadott devizahiteles törvényben rögzített vélelem szerint a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződései 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek, ám ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik. Ehhez a pénzügyi intézményeknek bizonyítaniuk kel, hogy az általános szerződési feltételeik (ászf-ek) megfelelnek a jogszabályban rögzített hét elvnek, ezek közé tartozik az átláthatóság, az egyértelműség, az objektivitás, az arányosság, a szimmetria.
Kapcsolódó
A felperes CIB Bank jogi képviselője a per során többször hangoztatta, hogy a bank ászf-jei mindenben megfeleltek az akkor hatályos törvényeknek, jogszabályoknak. Kiemelte: a devizahiteles törvény alapján alkotmányos jogok sérülnek, így pédául a tisztességes eljáráshoz való jog.
Az alperes állam jogi képviselője viszont vitatta, hogy a felperes bank ászf-jei megfelelnek a törvényben rögzített hét alapelvnek, és utalt arra, hogy azok már az átláthatóság elvének próbáját sem állják ki. Véleménye szerint nem igaz az, hogy a pénzintézet ászf-jei tisztességesek voltak, az alapelveket pedig már 2004-től alkalmazni kellett volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve