December 10-éig folyamatosan kiépül a megújuló takarékszövetkezeti szektor garanciaközössége, amelynek köszönhetően az ország egyik legbiztonságosabb és legátláthatóbb gazdálkodású hitelintézeti szövetsége jön létre. E folyamat újabb állomásaként a Takarékbank Zrt. igazgatósága október 10-én újabb tizenhat takarékszövetkezetre vonatkozóan bocsátotta ki az integráció egységes kockázatkezelési szabályzatait. A döntés értelmében a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és immár 49 hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felelnek egymás kötelezettségeiért.
A már korábban csatlakozott 35 tag mellé most további tizenhat szövetkezeti hitelintézet lépett be ebbe a körbe, így az SZHISZ-szel és a Takarékbankkal együtt már összesen 51 tagja van a garanciaközösségnek.
A Takarékbank igazgatósága folyamatosan - de legkésőbb 2014. december 10-éig - dönt arról, hogy mely időponttól bocsátja ki az adott szövetkezeti hitelintézet számára az egységes kockázatkezelési szabályzatokat, illetve hogy az adott szövetkezeti hitelintézet mely időponttól keletkezett kötelezettségeire terjed ki az egyetemlegesség. A garanciaközösség tagjainál egységes kockázatkezelési szabályzatokat vezetnek be (kockázati stratégia, hitelkockázat-kezelési szabályzat, ügyfél- és partnerminősítési szabályzat, likviditási kockázatkezelési szabályzat, befektetési szabályzat).
A garanciaközösségben a takarékok betéteseinek megtakarításai kettős védelmet élveznek majd: az SZHISZ, a Takarékbank és az összes szövetkezeti hitelintézet tőkeereje és likviditása a rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is. Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti alapját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve