Bővülhet az előre fizetett (prepaid) bankkártyák piac Magyarországon 2016-ban, ezzel a fogyasztók még több készpénzkímélő fizetési megoldás közül választhatnak. Az elmúlt időszak jogharmonizációs intézkedéseinek köszönhetően a magyarországi pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók minden eddiginél egyszerűbben bocsáthatnak ki előre fizetett bankkártyát. Igény márpedig van az új típusú kártyákra - derült ki a MasterCard kutatásából.
A Magyarországon újdonságnak számító előre fizetett kártya egyszerűen, könnyített ügyfél-azonosítással és külön bankszámlanyitás nélkül is kiváltható. Mindig csak akkora összeg érhető el a plasztikon, amennyit előzetesen feltöltöttek rá. A kártya ideális internetes vásárláshoz is, valamint ajándékkártyaként is jól funkcionálhat, hiszen nem feltétlenül személyhez kötött és minden olyan boltban felhasználható, ahol a MasterCard kártyákat elfogadják.
Nyitottak vagyunk rá
Idén várhatóan több magyarországi bank és pénzügyi szolgáltató is bővíti termékkínálatát előre fizetett kártyával.
A MasterCard nemzetközi tapasztalatai alapján az új termék a fesztiválkártyák piacát is meghódíthatja, valamint a vállalati és szociális juttatások átadását is nagyban megkönnyítheti a magyar vállalatoknak és intézményeknek - mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
A MasterCard 2014-es felmérésében a a magyar válaszadók 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használna előre fizetett kártyát a mindennapos vásárlásokhoz. A legtöbben a kisebb összegű fizetéseknél vennék elő a prepaid kártyát (54 százalék).
A magyarok 53 százaléka szerint akár egy-két napos utazás során is jó szolgálatot tehet az előre fizetett kártya, amit sok esetben utazási irodában, áruházban vagy trafikban is megvásárolhatnak majd, így nem kell bankba menniük vagy pénzt váltaniuk.
Online vásárlásoknál a magyar válaszadók 61 százaléka használná az előre fizetett kártyát, leginkább szórakozásra (73 százaléka), élelmiszer beszerzésre (72 százaléka) vagy könyvek, zene és film vásárlására (71 százaléka). Az internetes beszerzéseknél a többség inkább kisebb összegű vásárlásoknál fizetne ilyen típusú plasztikkal (55 százaléka).
A családi spórolást támogatná
A tetszőleges összeggel (évi legfeljebb 650 ezer forinttal az újrafeltölthető-, és 65 ezer forinttal az egyszeri feltöltésű termékek esetében) feltölthető előre fizetett kártyát a szülők a gyerekeiknek is átadhatják, így a zsebpénz felhasználása jobban kontrollálható. Ezt a megoldást a magyar válaszadók is szimpatikusnak tartják, 53 százalékuk megfontolná, hogy 13 évnél idősebb gyermekének előre fizetett kártyát adjon.
A magyar szülők leginkább annak örülnének, ha a gyermekük a mobiltelefon egyenlegét töltené fel ilyen kártyával a szórakozásra szánt zsebpénzt költené el ilyen módon vagy a könyvekre, zenére, filmekre szánt pénzt fizetné prepaid kártyával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve