A lap információi szerint a posta erre 50-80 forint közötti ajánlatot adott, ami lényegesen kedvezőbbnél a sárga csekknél. A fehér csekk látszólag ugyanúgy fest, mint a sárga, ám elegendő sima (esetleg perforált) fehér papírra nyomtatni, ami már eleve hoz megtakarítást a cégeknek. A fehér csekk alsó részén található, gépi leolvasásra alkalmas mezőben azonban más adatok lesznek, a címzett bankszámlaszámát egyedi azonosítóra cserélik, így ezt a csekket már nem lehet bankfiókban befizetni, csak a postán, így az állami cég védeni tudná a piacát.
A fehér csekk másik előnye, hogy a szolgáltatás díját nem kell hirdetményben közzétenni, mint a készpénzátutalási megbízás esetében. Azaz elvileg a posta egyedi kedvezményeket is tud adni a szolgáltatóknak. Ehhez viszont informatikai fejlesztést kell végrehajtaniuk, hacsak nem maga a Magyar Posta lesz az, amelyik jutányos áron elvállalja a számlakészítést is. Ezt ma külső vállalkozásban végeztetik a szolgáltatók, a fehér csekkel a posta tőlük rabolhatna piacot - írja az újság.
A Népszabadság információi szerint a társaság már az összes nagy szolgáltatót megkereste ajánlatával. Az a cég, amely erre át tud állni, akár jól is járhat, amelyiknek viszont marad a sárga csekk, annak többletköltsége lesz. Nem véletlen, hogy több vállalatnál mondják: immár tízmilliós kampányokra is hajlandóak azért, hogy az ügyfeleket más fizetési módokra ösztönözzék - írja a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve