A hitelező bank nem emelt kifogást az értékesítés ellen, így az adás-vétel a jövő héten véglegessé válhat - közölte Somogyi Ferenc, a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója a jelzálog-jogosult hitelezővel történt tárgyalást követőenl .A szerződés feltételeinek egyeztetését követően a felszámolócég várhatóan elfogadja a pályázatot benyújtó szakmai befektető ajánlatát. A vevő tehermentesen jut az üzemhez, birtokba veheti az eszközöket, gépeket, berendezéseket - ismertette Somogyi Ferenc.
Hozzátette, a felszámoló egyik feltétele, hogy a vevő a szerződéskötést követő 60 napon belül fizesse ki a teljes vételárat. Az üzem újraindításához el kell végeznie a javításokat is, és garanciát kell vállalnia, hogy megszerzi az üzemeltetéshez szükséges engedélyeket - közölte Somogyi Ferenc.
A pacsai Zalai Baromfifeldolgozót második körben mintegy 600 millió forint vételárért hirdették meg, mert az első körben, 720 millió forint értékben meghirdetett nyilvános felhívásra egyetlen pályázat sem érkezett.
A pályázó - szakmai befektető - a csődtörvény szerinti irányár 50 százalékát meghaladó összeget ajánlott fel az üzemért. Szabályos és érvényes pályázatot nyújtott be és a 18 millió forint "bánatpénzt" is átutalta.
A Cégközlönyben megjelent felhívásban 22 550 négyzetméteres ingatlanon 4 800 négyzetméter alapterületű baromfivágó és -feldolgozó üzemet kínáltak eladásra. Az üzem kapacitása évi 800 ezer pulyka és 3,5 millió brojlercsirke feldolgozását teszi lehetővé. A tulajdoni lapon álló bejegyzés szerint a hitelező bank az ingatlanon mintegy 2,5 milliárd forint jelzálogra jogosult.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolását május 30-án rendelte el jogerősen a bíróság, az eljárás lebonyolításával a TM-Line Zrt.-t bízták meg.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. által 1,5 milliárd forintos beruházással megvalósított, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító pacsai üzem indulásakor 397 millió forint telephely-fejlesztési, valamint 224 millió forint foglalkoztatási támogatást nyert állami és európai uniós forrásból. Másfél éves története során volt olyan időszak, amikor 173 dolgozót foglalkoztatott a társaság.
A korszerű gépekkel felszerelt csarnokban magasabb árfekvésű, jó minőségű termékeket gyártottak, az üzem azonban önállóan nem volt képes piacot kiépíteni és versenyképes maradni, mivel hasonló feldolgozókból túlkínálat van a térségben.
A felszámoló korábbi közlése szerint az vezetett a cég csődjéhez, hogy önálló üzemként kellett megszerveznie a marketinget, a szállítást és fedezni a piacra jutás költségeit. A pacsai üzemben megtermelt viszonylag kis mennyiséggel azonban ezt nem tudták gazdaságosan megoldani, egy nagyobb feldolgozó részeként viszont jól működhet az üzem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve