A gyár a 2013-ban leállított tiszavasvári Alkaloida üzem szerepét veszi át, és lehetővé teszi, hogy az ipari mák hazai termőterülete ismét 10 ezer hektár fölé emelkedjen - idézi a portál Szalka Jánost, a cég ügyvezető igazgatóját. A beruházás összértéke meghaladja az 5 milliárd forintot, az üzem éves kapacitása pedig 15 ezer tonna máktok feldolgozását teszi majd lehetővé.
A Neriva Pharma Kft. saját őszi és tavaszi mákfajták kifejlesztésén is dolgozik, stratégiai terveink között szerepel egy növénynemesítő állomás létrehozása Magyarországon.
Az ipari mák termelése több évtizedes hagyománnyal rendelkezik Magyarországon. Kezdetektől fogva az egyik legjövedelmezőbb növénykultúra volt, és azon kevés ipari növény egyike, amelyet teljes vertikumában termeltek idehaza.
Tapasztalt csapat érkezik
A vetőmag előállításától a morfingyártásig tartó technológiai folyamat egészen 2013-ig zavartalanul működött, amikor is a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. bejelentette, hogy kivonul a hazai morfingyártásból.
A vállalat többek között azzal indokolta lépését, hogy az üzemben alkalmazott technológiával a morfingyártás már régóta veszteséges volt. Miután a cég a továbbiakban nem kötött termeltetési szerződést a máktermelőkkel, veszélybe került a 10-12 ezer hektáros hazai ipari mák vetésterület is.
A Neriva Pharma Kft-t a máktermelés területén többéves tapasztalattal bíró szakemberek alapították tavaly februárban, a cég árbevétele tavaly októberben már elérte az 1 milliárd forintot - számolt be az agrárszektor.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve