A bank közleménye szerint sem a vállalkozói, sem a lakossági ügyfélkörére nem hárítja tovább semmilyen formában az említett adóterhet. A döntésről a pénzintézet csütörtökön sajtótájékoztatón számol be.
Az Index a hét elején arról írt, az Unicredit Bank szeptember elején értesítette vállalati ügyfeleit arról, hogy visszamenőlegesen áthárítja rájuk a bank által az első negyedévben kifizetett tranzakciós illetéket. Így a bank a korábbi közlés szerint szeptember 20-án az általa eddig kifizetett tranzakciós illeték 52 százalékát vonta volna le első körben a vállalati ügyfelek számlájáról.
Az internetes portál arról is írt, hogy az olvasói által küldött levél alapján a bank pótlólagos befizetési kötelezettségre hivatkozva a 2013. január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték összegét - összesen az első negyedévben befizetett tranzakciós illeték 208 százalékát - vállalati ügyfeleivel négy egyenlő részletben fizetteti meg szeptember és december között, minden hónap 20-án.
A portál cikke kitért arra is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábban büntetett már a tranzakciós illeték jogtalan áthárítása kapcsán például a KDB Bank Zrt. és a Volksbank Zrt. esetében. A szankciók értelmében bírság megfizetését, valamint a jogellenesen beszedett díj visszafizetését írták elő az ügyfelek részére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve