A hivatal szerint a cég megtévesztő és hiányos tájékoztatást nyújtott az Amerikai Egyesült Államok nyugati part és a legszebb nemzeti parkok elnevezésű körutazásáról 2014-es és 2015-ös katalógusában, valamint a honlapján közzétett tájékoztatásaival.
A cég például kényelmes terepjáró dzsippel tehető utazást ígért, azonban e járműveket egyes, önkéntesen jelentkező, illetve esetlegesen kiválasztott utasoknak kellett vezetniük. Emellett hamisan ígérte, hogy az ár tartalmazza a nemzeti parki belépőket, mivel a programban szereplő és meglátogatott állami és indián közösségek által fenntartott parkok belépőjegyeit nem számította az árba.
Kapcsolódó
A GVH súlyosító körülményként értékelte a büntetés kiszabásánál többek között azt, hogy a vállalkozás az ágazati szabályokkal ellentétes gyakorlatot folytatott. Enyhítő körülményként ítélte meg ugyanakkor, hogy az Unitravel Utazásszervező Kft. például módosította kereskedelmi gyakorlatát a versenyfelügyeleti eljárás indulását követően, továbbá honlapján utalt arra, hogy a helyi indián közösség felügyelete alatt álló parkok belépőiért külön kell fizetni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve