A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a napokban vádat emelt versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntette miatt összesen 11 fő, többségükben útfenntartásban közreműködő magyarországi cégek vezetőivel szemben - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium akkori infrastruktúráért felelős államtitkára feljelentésére 2013 végén elrendelt nyomozás megállapításai szerint a cégvezetők az általuk irányított 7 cég képviselőiként összehangolt piaci magatartást tanúsítottak 2013. és 2014. évben a magyar közutak karbantartását és fenntartását végző állami vállaltok és önkormányzatok, továbbá önkormányzati közterület fenntartó cégek által kiírt közbeszerzési eljárásokban.
Hatmilliárdért vásároltak
A vádirat szerint a közbeszerzések tárgyai többségében a 2013-as 2014-es évek útszóró só beszerzései voltak összesen hatmilliárd forint értékben, valamint kisebb tételben útburkolati jelek festésére is összehangoltan pályáztak a vádlottak.
Az ügy lényege szerint P.S. elsőrendű vádlott, mint egy Pest megyei székhelyű Kft. vezetője másodrendű vádlotton keresztül - aki a cég jogi képviselője - felvette a kapcsolatot az ország területén működő további hat versenytársa vezetőivel, vagy alkalmazottaival és sms-ben, illetve e-mailen előre megállapodtak abban, hogy a kiírt téli síkosság mentesítési közbeszerzéseket melyikük fogja elnyerni.
Szinte mindent egyeztethettek
Módszerük elsősorban az volt, hogy előre megbeszélték egymás közt a legalacsonyabb ajánlati árat, mely alá a megbeszéltek szerinti későbbi "vesztes" pályázók már nem mehettek a közbeszerzést kiíró cég által alkalmazott elektronikus árlejtés során, illetve egymás pályázati tevékenységéről tudva a közbeszerzési eljárásban egymásnak referenciát biztosítottak, illetve segítséget nyújtottak a pályázati nyomtatványok kitöltésében.
Egyes esetekben az együttműködésért cserébe az alkufolyamat torzításában részt vevő cégek alvállalkozói megrendelést kaptak a későbbi győztestől, míg más esetekben a regionális piacok egymás közötti felosztását érték el a vádlottak a tényleges verseny helyett nekik kedvezőbb, előre egyeztetett vállalási áron.
A vádlottak terhére rótt bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - az ügyészség a vádiratban indítványozta a szabadságvesztések és mellettük pénzbüntetések kiszabásán túl a cégvezető vádlottak esetében azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őket bármely gazdasági társaság vezetésétől - áll az ügyészség közleményében.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve