Az Orbán-kormány filmügyi biztosának akkor is szépen hozott a szerencsejáték, amikor látszólag már nem, illetve még nem volt érdekelt a kaszinóüzletben. Négy év alatt egymilliárd forintot fizetett ki bérleti díjként az állami kaszinócég a Tropicana által használt ingatlan után az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó vállalkozásnak. A játékterem év végével bezárt, helyén Vajna nyit új kaszinót - szemlézte a Népszabadság cikkét az Index.
Andy Vajna 2010 végén az akkor még veszteséges Tropicanát működtető Belvárosi Kaszinó Kft. kisebbségi részesedését 245 millió forintért eladta a többségi tulajdonos állami Szerencsejáték Zrt.-nek. A kaszinó azonban továbbra is az érdekeltségébe tartozó Bar-Co. Kft.-é maradt, az állami cég ettől a vállalkozástól vette azt bérbe. Most az is kiderült, hogy mennyiért: a Szerencsejáték Zrt. internetes oldalán nemrég közzétette a Belvárosi Kaszinó Kft. szerződéseit.
Ennyi bérleti díjat fizettek ki Vajna érdekeltségének:
- 2011-ben nettó 194,8 milliót
- 2012-ben 210,1 milliót
- 2013-ban 280 milliót,
- 2014-ben 300 millió forint
A Belvárosi Kaszinó most közzétett szerződései között feltűnik még egy ismert vállalkozás. A dokumentumok szerint a helyet a korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe tartozó Civil Biztonsági Szolgálat biztosította. Az adatok alapján 2012-2013-ban ezért 25,24-25,24 millió forintot utalt az állami vállalat a társaságnak, míg 2014-ben a díj 48 millió forintra ugrott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve