Akárcsak Győrben, úgy Pécsen is a Treff-Klub Kft. üzemeltethet kaszinót - derül ki a kormany.hu oldalán minap megjelent szerződésből, melyet 2017. január 12-én írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - írta a portál.
A dokumentum szerint a koncessziós díj egymillió forinttal emelkedett, így erre már 112,6 milliót kell fizetnie a szerencsésnek. A társaság ezért az összegért nemcsak egy II. kategóriába sorolt játékkaszinót üzemeltethet Pécsen, hanem online kaszinójáték szervezésére is jogosultságot szerzett.
A Treff-Klub Kft. a beszámolók szerint az előző években nem folytatott érdemi tevékenységet, hiszen 2013 óta egy forint árbevétele sem volt (a 2016-os eredményeket 2017 május végén ismerhetjük meg). Még 2015-ben 1,7 millió forintos veszteséget a nulla árbevétel mellett is sikerült összehozni, hiszen 372 ezret anyagjellegű, 1,6 milliót pedig személyi jellegű ráfordításként elkönyveltek.
A cégadatok szerint az immár győri székhelyű társaság ügyvezetője az a kisvárdai Kruppa Zsolt András, aki az Index korábbi információi szerint Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel is kapcsolatba hozható.
A törvényi szabályozás szerint tizenegy kaszinó működhet Magyarországon, amiből tíznek a sorsa már eldőlt: öt Budapesten üzemel (ezek Vajna András György érdekeltségei), egy-egy Nyíregyházán és Debrecenben (ezek Szima Gábor egységei), egy Sopronban (ebbe Garancsi István is beszállt), egy-egy Győrben és Pécsen (ezeket a Treff-Klub üzemelteti).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve