Várhatóan július közepéig tart majd a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új csomópont építése.
A munkálatok idejére a pálya érintett szakaszán a belső sávot négyszáz méteren mindkét irányban lezárják. A jelentős napi forgalom miatt irányonként két forgalmi sáv sávelhúzással biztosítja majd a haladást - írta a cég.
Kapcsolódó
A meglévő Ring pihenő és az autópályát keresztező Temető út között közel egy kilométer hosszon kell ideiglenes forgalomkorlátozásra számítani. Mindkét irányban csökkentett, 60 kilométer/óra sebességgel haladhatnak majd az autósok.
A tavaly októberben megkezdődött kivitelezés ütemterv szerint halad. A híd már elkészült pilléreit összekötő fejgerenda zsaluzási, vasalási és betonozási munkálatait, valamint a közmű kiváltási- és fakitermelési munkálatokat is végzi a vállalkozó. Az építkezés várhatóan 2019 nyarára fejeződik be, onnantól használhatják az új csomópontokat és kapcsolódó szakaszokat az erre közlekedők.
A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, uniós és hazai forrás felhasználásával a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a HE-DO Kft., a Penta Kft. és a KM Építő Kft. végzi - olvasható a közleményben.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve