A kormány javaslata szerint az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a SZÉP-kártya rendszerének megtartása pozitívum, hiszen a 350 ezer forintos SZÉP-kártya keret jól szolgálja majd a belföldi turizmust.
A VOSZ főtitkára szerint azáltal, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás kikerült a cafeteria-juttatások köréből, tovább gyengülhet majd az öngondoskodási képesség, hiszen az alacsony munkabérből élők ezután már nem biztos, hogy élni fognak ezzel a formával.
Mit mond az MGYOSZ?
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke elmondta: a cafeteria-rendszer átalakítását célzó kormányzati javaslat révén elfogadható kompromisszum született az MGYOSZ számára.
Kiemelte: a SZÉP-kártya rendszerének fenntartásával a szervezet elérte a minimum célját, ugyanis az MGYOSZ a kezdetektől azon az állásponton volt, hogy a SZÉP-kártyát nem szabad hagyni elveszni, mert ez a turizmus, vendéglátás ágazat számára sorscsapás lenne.
Rolek Ferenc szerint nem szerencsés, hogy a cafeteria-elemek sorából törölték az önkéntes nyugdíjbiztosítást, ugyanis várhatóan ez a megtakarítási forma a munkavállalók rövid távú meggondolásai miatt háttérbe fog szorulni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve