Schillinger Attila felidézte, hogy a hőségriadókkal teli 2015-ben 173 ezer hektoliterrel, mintegy 35 millió korsóval, 11 százalékkal több sör fogyott Magyarországon az év harmadik negyedévében, mint az azt megelőző évben. Tartós meleg mellett hasonló bővülésre számítanak idén is.
Forró volt a nyár 2013-ban is, akkor negyedéves szinten mintegy 7 százalékkal volt több a belföldi sörfogyasztás, mint a hűvösebb 2014-es nyári szezonban. A sörgyárak ilyenkor csúcsra járatva termelnek, ráadásul szinte nincs olyan hét, amikor ne lenne zenei vagy éppen sörfesztivál valahol az országban.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége által közölt sörpiaci mutatók szerint 2016-ban 6,7 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt, valamint a hazai piachoz import söreivel hozzájáruló Carlsberg Hungary Kft. Ez 2,5 százalékos növekedés 2015-höz képest. A javulás kizárólag az exportnak tudható be, amely 40 százalékkal nőtt egy év alatt.
A belföldi sörfogyasztást 2015-ben a rendkívül forró nyár növelte. Tavaly ezzel szemben a tavaszi, második negyedéves időszak volt a legerősebb, nem kis részben a magyar válogatott labdarúgó EB-s menetelésének köszönhetően.
Összességében a teljes éves a magyar sörfogyasztás 2016-ban nem változott, 6,1 millió hektoliter volt, csakúgy, mint 2015-ben, amely 88 müncheni Octoberfest fogyasztásának felel meg. Ugyanakkor több magas minőségű és drágább prémium sört ittak a magyar emberek tavaly.
Mintegy 100 ezer hektoliterrel több fogyott a prémium és szuper prémium kategóriájú sörökből, amely mintegy 10 százalékos növekedés. A középkategóriás termékek forgalma alig valamivel volt kevesebb a 2015-ösnél. Tavaly hosszú idő óta az első olyan év volt, amikor csökkent az olcsó, gazdaságos árkategóriájú sörök forgalma. Itt 3,6 százalék volt a visszaesés.
A magyarországi sörgyártók növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből. Az iparág adó és járulékbefizetései meghaladták a 72,5 milliárd forintot - mondta Schillinger Attila.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve