A beruházáshoz a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati beruházási támogatási programjában 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő állami támogatást nyert. A vállalat a beruházásnak köszönhetőn 69 munkahelyet teremt, és egyes munkafolyamatoknál akár 100 százalékos teljesítménynövekedést érhet el - tette hozzá Varga Mihály.
Azt is elmondta, hogy A kormány eddig több mint 500 milliárd forinttal támogatta a hazai vállalkozásokat a beruházási programokon keresztül. Magyarország továbbra is kimagasló beruházási rátával rendelkezik. Idén a második negyedévben 27,6 százalék volt a mutató, amely mind európai uniós, mind térségi szinten erősnek számít.
A pénzügyminiszter szerint a Béres Gyógyszergyár többszöri fejlesztése azt mutatja, hogy a vállalat otthonra talált Szolnokon. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke elmondta: a beruházást a Béres termékek iránti növekvő piaci kereslet tette szükségessé. A Béres Gyógyszergyár 2050 négyzetméterrel növeli gyára területét a legkorszerűbb technológia beépítésével, vezérterméke, a Béres Csepp gyártása robottechnológiás gyártósor telepítésével újul meg, továbbá a vállalat termelő-és laboratóriumi eszközöket vásárol, bővíti raktárkapacitását és fejleszti infrastruktúráját.
Béres József beszélt arról is, hogy a vállalat 37 százalékos piaci részesedésével piacvezető a betegségmegelőző és egészségmegőrző készítmények piacán, a Béres Csepp az ország legismertebb immunerősítő készítménye. A vállalat 1995 óta több mint 15 milliárd forintot fordított ingatlanfejlesztésre, gép- és eszközbeszerzésre szolnoki telephelyén. Az ott foglalkoztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 379 -re emelkedett, ezzel a Béres Jász-Nagykun-Szolnok megye tizedik legnagyobb magánfoglalkoztatójává vált.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve