A kormány ugyan nem engedne több kiskaput, mégis létesülnek. Kedden megjelent a vasárnapi zárva tartási törvényhez kapcsolódó várva várt végrehajtási rendelet is. Ebben azonban csak technikai részleteket szabályoznak, tulajdonképpen feleslegesen.
Az OMV úgy értelmezi a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény március 17-én elfogadott módosítását, hogy az továbbra sem tiltja meg az olyan OMV töltőállomások shopjainak nyitva tartását, amelyeken megjelenik a Spar emblémája, így azok az említett módosítás hatályba lépését követően vasárnapokon is nyitva tartanak - mondta a Világgazdaságnak Wilfried Gepp, az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Az OMV Hungária Kft. tulajdonában lévő 169 üzemanyagkút közül 165 rendelkezik üzlettel, amelyeket magyar kisvállalkozások üzemeltetnek. Az ilyen OMV-boltba betérő vásárlót ugyanaz a kisvállalkozás szolgálja ki üzemanyag-vásárlás és egyéb, nem üzemanyag-jellegű termék, például élelmiszer vásárlása esetén. Ugyanakkor jelenleg 8 OMV shop működik Spar emblémával, és további kilenc helyszínen folynak átalakítások ebből a célból.
Azonban - mutatott rá Wilfried Gepp - a Spar Magyarország Kft.-nek nincsenek üzletei a cég töltőállomásain, hanem a kutat üzemeltető vállalkozó árusítja a Spar termékeit is. Így az OMV shopok Spar emblémával ugyanakkora területen, ugyanabban az épületben működnek, mint korábban. A boltok a fő, de nem kizárólagos beszállítója a SPAR Magyarország Kft., és ez nem érinti a tulajdonosi és üzemeltetői struktúrát - hangsúlyozta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve