Szathmáry-Jahl Angéla, a szövetség elnöke kifejtette, hogy a kereskedőknek tájékoztatniuk kell a vásárlót, hogy vasárnap nyitva vagy zárva lesznek-e, és ennek megfelelően kell alakítaniuk árukészületüket is.
A szövetség felmérése szerint a januári és februári hétvégén az üzletek átlagosan 40-45 százalékos pénztárkihasználtsággal működtek. A megkérdezett vásárlók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára a mindennapi bevásárlás során nem jelent problémát az új törvény, a hét többi napján maradéktalanul meg tudják oldani vásárlásaikat. A szövetség adatai szerint szombatonként a legmagasabb a vásárlók átlagos száma, megközelíti az 1 millió 400 ezret, a hétköznapokon ez a szám szerdánként kiemelkedően magas 1 millió 260 ezer, a hét többi napján átlagosan alig éri el az 1 milliót - ismertette Szatmáry-Jahl Angéla.
Az MNKSZ szerint a kereskedelemben dolgozóknak lehetőséget kell kapniuk vasárnapokon a szabadidőre, szórakozásra, ami a turizmusban 10 százalékos forgalom növekedést is eredményezhet a belföldi utazások számának növekedésével - vélte az elnök.
Megerősített ügyfélszolgálat kell pénteken és szombaton
Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) elnöke szerint a vásárnapi zárva tartás miatt pénteken és szombaton a vállalkozásoknak célszerű megerősített ügyfélszolgálatot működtetni a megnövekedett forgalom miatt. Megjegyezte azt is, hogy a változás felveti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségének kérdését, például azt, hogy tudják-e ellenőrizni a korlátozás betartásra vonatkozó rendelkezést.
Az FEOSZ elnöke felhívta a figyelmet a fogyasztói bizalom kérdésére, a magyar fogyasztók egyre inkább tudatosak, továbbá nem szeretik, ha megszabják nekik, mikor vásárolhatnak. Ez utóbbi esetében a fogyasztói hozzáállást nehéz lesz megváltoztatni - mondta Baranovszky.
A fogyasztóvédelmi civil szervezet elnöke kitért arra, hogy Európában több gyakorlat is van az üzletek nyitva tartásával kapcsolatban, példaként említette, a francia parlament nemrégiben 5-ről 12-re emelte az évente vasárnapi nyitva tartás lehetőségét, mert gazdaságilag indokoltnak tartotta, és nem szeretnék ha vásárolni Párizs helyett Londonba mennének a turisták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve